LINK rel="stylesheet" type="text/css" href="files/no_underline.css">
Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2012. február 20.
XI. évfolyam 2. szám.
Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
     – valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
     – s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
     – s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
     – minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
     – minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
     – a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
     – az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
     – mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
     – mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
     – a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
     – a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
     – felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
     – talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
     – „Valahol! Valamikor! Valami!”
Hitették a bölcsek, hitték a hívők,
     – mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol!
     – s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
     senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
     – minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
     – minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
     – kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
     – megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
     belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
     valami, valamikor, valahol…

Váci Mihály
Valami nincs sehol
KÖNYVAJÁNLÓ
Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.
Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.
Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…

Nagyváradi Napló - 1902. január 31. 




Ady Endre
Menjünk vissza Ázsiába!
l
TARTALOM
Rossini
Sonata No: 3
Allegro
Philippe Couvert, Franck Pichon, Dominicue Dujardin,
Bernard Couvert

Lehetsz-e büszke arra, hogy
az "elnyomottak, összetörtek,
magyarok és nem-magyarok"
immár csupán jajdulva jönnek

s nem fegyverkezve? A veszett
fejsze nyelét szorítja mind, a
cséphadarót, kaszanyelet
többé egyikük sem szorítja.

Cséphadaró és kaszanyél
amúgy is múzeumi tárgy már,
a földmunkás örül, hogy él,
igazáért már rég nem ágál,

sunyít, mint századokon át,
kenyeret és hagymát ebédel,
mind hajdanán. S ennek okát
ma sem képes felérni ésszel.

A szolga-népek Bábele
most föl nem ébred, szinte holt már.
Lehetsz-e büszke erre te,
ki tót summások sarja volnál?

Inkább pirulnod illenék.
Pirulj - s talán megment a szégyen,
ha bús koldusok seregét
látod Csaba hada helyén fenn.
Baranyi Ferenc
EGY RENDSZERVÁLTÓHOZ
Már minden évszak lassan összeolvad.
Ősz-vizeken csillagcsókok ragyognak:
kis pontjai tavaszi végtelennek,
elmúlás-arcból ki-kinéz a gyermek,
télben öröm-fehér, s olykor, ha nyár van,
tündér táncol hócsipkés kék ruhában,
s hullnak a szirmok, hallgatnak, mesélnek
elbúcsúzó nyár esős függönyének,
vagy dalolnak és ég-ringatta dallam,
ének-élet csillog a pillanatban.

Életemben sok minden összeolvad,
bízó holddal sötét homlokú holnap,
vak óriást vezet kis látó törpe,
hegyek, hegyek, Ígéret Piros Földje,
hol a Varázsló tanított...Most hol van?
Kusza fák nőnek fel fekete gondban.
Csillagcsókok a vízen. Mennyi, mennyi!
Jó volt szeretni, gyűlölni, feledni,
menni, menni,  -  sehová el nem érni,
a Kört mégis megismerni, igézni?
Látó Törpém, a könnycsepp a szemedben,
miért fénylik most veszteséggel szebben,
mint anélkül? Lehet: az ének-élet
gyöngyláng-csodái olykor veszteségek?
És a siker? Lehet: csak híd, mely áthoz
Szépségek emlékező bánatához?
Lehet: csak az van igazán, mi Nincsen,
aminek csupán vágya van a szívben?
Tudás, nem tudás végül összeolvad,
s a Titkok Gőgje nem mondja el, hogy hol vagy.
Világ-való, sunyin álszentes népek,
magvetésem legyen a megvetéstek:
szolga-rabságotok habár megértem,  -
ne várjátok, hogy hazudjak, dicsérjem!

Nem kérdezem már, Álom, álmos törpe,
behunyt szemű: hol az Ígéret Földje?
A Körrel játszom, szánom és igézem,
s mennék s nem is különös bűvkörében.
Öreg arcból néha kinéz a gyermek,
s lemondó dal hullat sziromszerelmet.
Tőr már a vers is, gyógyít gyilkos penge,
hagyom, hogy sebzett szívem megsebezze.
Emlék sebez, világ, álom. Nem látod
a Láthatatlant,  -  a másik világod?
A Csend-kiáltást sem hallod, mit gyermek
hall, ha szemében könnycseppek remegnek?

Adj vissza Múltnak Vágy, Könnycseppek Könnye,  -
hol Szépségek ígérő, piros földje,
hol Lélek mélyén lélegző Szabadság,
s bukásból is felkelhet győztes nagyság,
hol segítő kéz más kézig elérhet,
s igazabb mérték mér ki Messzeséget,

s más a Nincs is: szemekbe néző isten,  -
Csillaga most is megsebzett szívemben.



Lelkes Miklós
Már minden évszak...
Lehoczki Károly
Téli séta
Nyúlós levet ereszt a hó.
Azt mondják nem tudok verset írni.
De ki akar itt verset írni?
Olvad. Mélyen, titokban roggyan a hó.

Mint a nyugdíjas. A teste tiszta kása,
ráhajt még néhány évet,
csak úgy rutinból, mindig az utolsó évet,
végre a fiának hadd legyen lakása.

Kit érdekelnek itt a versek?
Ahogy nézem a papír mindent kibír.
Ki ujjal mutat se sokkal jobbat ír,
akik meg ráhajtanak végképp nem figyelnek.

Hát csak elnézem ezt a döglődő telet.
Szakasztott ember, szinte sír a félsztől.
Hogy maradna s hogy futna már az egészből.
Megyek. Dörmögöm magamnak nem-vers versemet.



Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára
A rakpart alsó lépcsőjén leültem.
Más költők is üldögéltek itt…
A tisztuló Dunának megörültem.
Jó, ha nem bántja az embernek szemét
sodródó dinnyehéj vagy más szemét.
Bámultam a gazdagok hajóit, jachtjait…
Lám, van már, kinek erre is telik,
míg más a gyereknek sem adhat reggelit.
Éreztem, nagy vihar készülődik.
Hosszan csodáltam baljós fényeit.

Kajuk Gyula
Újpesti öböl
Most lefekszem Uram
a durván ácsolt fa-priccsre
csak így ruhástól
háttal földnek , hanyatt
összekulcsolt kezekkel,
akár majd koporsómba
s jönnek álmomban fehér vonatok
átragyogsz a sötétségen
állok talpig fényben , örömben.
Most lefekszem Uram-
magányom őrzi a csönd
szárnyaim lekapcsolom
s magam mellé teszem a kőre,
nehogy elröpüljek
denevér társaim után-
hagyd nálam zálogban a dalt,
mert tartozol már régen;
elértem korod,
de még nem kaptam meg az új ruhát,
miben eléd állhatnék...
Hagyd nálam végleg a dalt
s feloldozlak szavad alól
rongyaimban, de számon énekkel
gyönyörűbb az út Uram.

Vácrátót , 1982. május 18.
Ketykó István
Hagyd nálam végleg a dalt
l
Kattints, akép nagyítható.
Kattints, akép nagyítható.Kattints, akép nagyítható.Kattints, akép nagyítható.
Kattints, akép nagyítható.
Kattints, akép nagyítható.
Kattints, akép nagyítható.Kattints, akép nagyítható.Kattints, akép nagyítható.
Kattints, akép nagyítható.
...
festőművész
Következő oldal>>>
2.oldal
próza, versek
Baka István: Örökség
Bányai Tamás: Összetartás
Bárdos László: Pygmalionhoz
Debreczeny György:
fénytelen plakát
G. Ferenczy Hanna:
A la Bella Itáliában
Kamarás Klára: Mária lányai
Kaskötő István:
Embernek lenni…
Koosán Ildikó:
Hol keressek bölcsőt?
Lehoczki Károly: Csősz
Nógrádi Gábor: Sortűz
Ódor György: Ebéd
Péter Erika: Fénymásolt álmok
Rózsa András: tíz emelet
Végh Sándor: Festett éj
3.oldal
próza, versek
Bittner János: A hang
Bodó Csiba Gizella:
Minden OK (?)
Czegényi Nagy Erzsébet: várlak D. Nagy László: A tél küszöbén
Fetykó Judit: Január végén
Forgács László: Hajnal hátán
Juhász Ferenc: Évszakok
Mester Györgyi: Mi a csoda?!
Németh Tibor:
Nemzethez hazát!
Pethes Mária: Arcod mandalája
Pintér László: Egy millió euró
Sárközi László: VI. szonett, Én
Szabó Aida: Este van…
T. Ágoston László: Rémálom
Varga Tibor: Fekete Angyal
Zsidov Magdolna: Kín ének
4.oldal
elfeledettek
Emőd Tamás
versek
5.oldal
klasszikusaink
Arany János
versek
6.oldal
gondolatok
Aszalós Sándor
A firma
"Nagyobb igaza sohse volt népnek, Hitványabb Nérók még seholse éltek." Ady